Tisztelt Pest József He. tagsága!
Minap hallottam a Mohácsi Tv.-ben a Város polgármestere, valami olyasmit mondott, hogy pályázni lehet valamire, de az egyik egyesület erre nem hajlandó! Mármint a közös pályázatra.
Mi vagyunk az egyesület, de…………… nem pályázok olyan egyesülettel, amelyiknek 4,4 milliós készpénzhiánya, és 960-ezres üzemanyag költség elszámolási hiánya volt, de érdekes módon nemvolt bizonyítható az elkövető kiléte.
A további előzmény, az öt év alatt kb, 5-6 levelet írtam a polgármesternek, személyesen kerestem, de nem volt hajlandó fogadni eddig egyetlen esetben sem, egy bemutatkozás erejéig sem, sőt még látni sem akar, ezeket természetesen mind papíron tudom bizonyítani.
2 esetben kértünk támogatást, egy esetben sem kaptunk, ellentétben egyes körökkel, akik 5-6-7 százezres támogatásokat kapnak minden évben, 100-150 fős tagsággal, rendelkeznek, a mi 1730 fős tagságunkkal ellentétben.
Ugyanez a helyzet az utóbbi napokban történ esettel kapcsolatban is:
Mivel nem akart velem ismét szóba állni, a titkáromon keresztül próbálkozott, de ez sem jött össze.
Közöltem a titkárnőjével hogy ne üzengessen, megtalál, tudja a telefonszámomat, állok bármikor a rendelkezésére.
Erre ismét egy sértődöttség, majd írtam egy másfél soros levelet, hogy mint polgármester beszéljen az egyesület vezetőjével.
Várom a válaszát, hátha meggondolja magát.
Na meglátjuk mi lesz belőle…
Fekete János, Pest József He.
Elnök
Mohács 2016.06.02.