Zseniális találmány egy horgásztól

Csodálatos embert ismerhetünk meg a Daily Mail Online jóvoltából: Aleks Mijatovic a neve; Szerbiában él és horgász.

A mainstream média – hacsak nem gigantikus fogásról van szó – viszonylag ritkán foglalkozik pecásokkal, és jelen esetben is más oka volt, hogy a sztori híressé tette az említett úriembert.

A derék Aleks ugyanis feltalálta a hátikályhát.

Aki nem szokott horgászni, annak lehet, hogy új információ, de a pecások általában extrém időpontokban szoktak akcióba lendülni: késő éjszaka, inkább kora hajnalban. A sötétség és a csend mellett van még egy jellegzetessége a napszaknak: ilyenkor (még nyáron is) iszonyú hideg van.

Aleksnek is komoly fejtörést okozott a probléma: akárhány réteget öltött magára, egy idő után már dideregve fogta a botot.

De – mint azt a Daily Mailnek elmondta – egyik éjjel, ahogy feküdt az ágyában, látomása volt: kitalálta, hogy egy hátizsákszerűen viselhető kályhát kellene eszkábálnia, és máris megoldódna az ügy.

Másnap neki is látott: egy régi fémdobhoz egy csövet erősített (hogy a füst el tudjon távozni), a szerkezetet megpakolta szénnel, és pántokat applikált rá, hogy háton hordható legyen.

Az egészben az a csodálatos, hogy a hátikályha nemcsak, hogy egész nap melegen tartja a pecást, de a kifogott halakat is el tudja készíteni rajta. Le vagyunk nyűgözve.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .